• Parádsasvár szállásai
Címlap Virágos vereseny Parádsasvár 2011.

Virágos vereseny Parádsasvár 2011.

PDF | Nyomtatás | E-mail

PARÁDSASVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KIÍRTA 2011. ÉVI PARÁDSASVÁR TISZTA, VIRÁGOS INGATLANA DÍJAT!

Az emberrel szinte egyidős a vágy, hogy kitűnjön a többiek közül, és elismerést kapjon, illetve adjon. Furcsának tűnik, de a díjat odaítélni  és adni is legalább olyan dicsőség, mint megkapni azt. Már  a görögök,  a rómaiak is díjazták kiválóságaikat. Az ókortól napjainkig   olyan sok minden változott az emberiség életében, de a díjak, kitüntetések sosem tűntek el.
A díj kimondott célja hogy hozzájáruljon a település szépségéért végzett  munka rangjának, anyagi megbecsülésének elismeréséhez megtartásához, és így megjutalmazni az arra érdemeseket. Jelezni szeretnénk az itt élőknek,  érdemes dolgozni, érdemes teljesíteni, mert ahol eredmény születik, ott előbb-utóbb az elismerés is eljön.


Parádsasvár község többször eredményesen pályázott a Virágos Magyarországért címért, 2010-ben a településünk erőfeszítéseit oklevélben ismerték el és 400 tő virág jutalomban  részesült.
A falu lakói, intézmények, gazdálkodó egységek saját területük, ingatlanaik, balkonjaik szépítésével jelentős változást hozhatnak a falukép alakításában, formálásában. Segítségükkel, aktív részvételükkel egy még szebb, tiszta,  virágos  faluban élhetünk mindannyian.
Parádsasvár Község Önkormányzati Képviselő-Testülete díjat adományoz - Parádsasvár Tiszta, Virágos  Ingatlana díjat  - az alábbi kategóriákban:

1. Családi házak előtti közterület, illetve balkonjaik virágosítása,  ingatlan gondozottsága
2. Intézmények, gazdálkodó egységek környékének virágosítása, ingatlan gondozottsága

Családi ház kategóriában az első három helyezett értékes jutalomban, intézmény kategóriában oklevélben részesül.
Magánszemélyek,  intézmények, gazdálkodó egységek kaphatják a díjat.

Nem kell külön pályázatot benyújtani, a bíráló bizottság valamennyi parádsasvári ingatlan közül választja ki a díjazottakat.

Elbírálás: 2011. augusztus 31-ig
Eredményhirdetés: 2011. szeptember közepe


A rendelkezésre álló keret 2011-ben 60.000 Ft

A Parádsasvár Tiszta, Virágos Ingatlan Díj ellentétjeként kiosztásra kerül szintén az első három helyezett részére a

Parádsasvár Kacatos, Gazos Ingatlanának Díja.

A „nyertesek”  zárt borítékban kapják meg az „oklevelet”.

A pártatlan bíráló bizottság összetételéhez várjuk javaslatukat.

Parádsasvár, 2011. május 04.

Parádsasvár Község Önkormányzata

 
Ma 2012. május 30., szerda, Janka és Zsanett napja van. Holnap Angéla és Petronella napja lesz.
Főmenü
  • Címlap
  • Bemutatkozás
  • Történet
  • Földrajz
  • Címer
  • Látnivalók
  • Akikre büszkék vagyunk
  • Községháza
  • Polgárőrség
  • Civil szervezetek
  • Turisztika
  • Szálláshelyek
  • Vállalkozások
  • Vendéglátás
  • Térképcentrum
  • Google térkép
  • Képgaléria
  • Üzenőfal
  • Túrázási lehetőség, Mátra élővilága
Önkormányzat
  • Virágos vereseny Parádsasvár 2011.
  • Közadatkereső
  • Bizottságok
  • Választás, népszavazás
  • Hulladék gazdálkodás
  • Környezetvédelmi program
  • Tervek, programok
  • Adóügyek
  • Közérdekű információk
  • Hatósági statisztikai adatok
  • Iparűzési adó
Környékünkről
  • Sirok
  • Parád
  • Recsk
  • Pétervására
  • Pétervására kistérség
  • Kékestető
  • Gyöngyös

Copyright © 2012 paradsasvar.hu - Parádsasvár Önkormányzatának honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

IT-Nav Hungary | Online marketing | Webdesign | Honlap fejlesztés | Webáruház készítés | Tárhely | Domain név bejegyzés | SharePoint